HTML

BoncoldA

A blogom az élet apró-cseprő dolgairól, vagy éppen hatalmas felfedezéseiről szól az önismeret tengerén egy két érdekes story-val fűszerezve.Jó utat! :)

Friss topikok

Linkblog

2012.01.13. 22:01 BoncoldA

Ha egy férfi igazán szeret...


Ha egy férfi igazán szeret


Honnan tudjuk, milyen, amikor egy férfi igazán szeret?
Vajon abból, hogy elhalmoz minket minden földi jóval és isteni mannával?
Vagy talán máshogy érinti testünk, szinte mintha a lelkünket babusgatná?
Lehet, hogy akkor szeret igazán, mikor feláldoz magából valamit érted?
Vagy amikor kérlelőn tekint rád csókot remélve?

Amikor bújik, pedig nem is szokott? Amikor azt mondja, igazán szeret? Amikor vacsival vár haza? Ha befejezi a félbehagyott feladataidat? Vagy ha bocsánatot kér? Esetleg, ha egy fáradt nap után kiszolgál. Néha talán akkor, mikor csak egyszerűen békén hagy és nem nyaggat.


Lehet. De mégis, a legtöbben nem is gondolkodunk el rajta, hisz olyan evidens. Pont olyan alapvető, hogy lányos zavarunkban nem is tudunk rá mit felelni. Ekkor hirtelen előásunk valami ósdi közhelyet, melyet díszes köntösbe bújtatnánk, de leginkább csak valami szürke agyonhasznált rongyot kapunk le tekervényeink felszínes, poros polcairól. És egyszerűen csak ezt feleljük: „Látom a szemében."
És Te Jó Ég! Hányan áltatjuk magunkat ezzel.
De az is megeshet, hogy tényleg így van. Netán onnan tudhatjuk, hogy nem tesz szóvá szemet szúró dolgokat? Mint hajszál a lefolyóban... Mit hajszál, egy frászt!
Hajzuhatag!!! Ismerős hölgyeim, ugye? Mégis sokkal inkább valószínű, hogy a képlet jóval egyszerűbb, csak mi bonyolítjuk meg. Szokásunkhoz híven.

...vagy talán nem is tudnak igazán szeretni....

De megeshet az is, hogy csak Te nem látod. A lehetőségek tárháza határtalan.
De akkor mégis honnan tudjuk, milyen, amikor egy férfi igazán szeret?
Hát csajok.... leginkább sehonnan. Nem tudhatod. Érezheted, akarhatod, vagy tudom is én. De tudni nem tudhatod. Ezért következő bejegyzésem nem arról szól, hogy milyen mikor egy férfi igazán szeret. Hanem arról, milyen, amikor nem...

 
 „Milyen érdekes. Vége van. Végre.
Valahogy fáj, de talán mégse.
Megkönnyebbültem.
Bár nehezebb lesz nélküle.
Vagy mégis jobb, mint vele?”
 
Éreztétek már ezeket az érzéseket? Ugye milyen felszabadító és mégis olyan fojtogató? Hát igen… Ilyen, amikor elveszítünk valakit, akit inkább megszoktunk, mint szerettünk.
Nem kell, hogy különösebben jó vagy rossz ember legyen, lehet csupán hétköznapi.
Nem kell, hogy feltétel nélkül boldoggá, vagy mindenáron boldogtalanná tegyen minket… egyszerűen csak van. Illetve volt. Hiszen elmúlt.
Van, akiről csak tőszavakban tudunk beszélni…mint ő. Mármint nekem pl. ő volt. Nem volt fergetegesen nagy szerelem, nem volt vibrálóan érzéki, nem volt feledhetetlenül intenzív sem. De nem volt minden tekintetben unalmas vagy szívszorítóan szomorú sem. Valahogy csak volt. És elmúlt. Űrt hagyva mag után csak messze menekült.
 
„Nem keres válaszokat, nem ígér holnapot,
Hisz a mában is csak alig volt”
– mondhatnám teljes joggal.

Nem cáfolná ő sem. Ez volt ő, és valahogy mégis több… más tekintetben pedig kevesebb.
Az, hogy kit, milyen értékrend alapján ítélünk meg és törünk felette pálcát igen sok körülményen és azok összejátszásán, átfedésén múlik.
Mint esetemben is. Hiszen sajnálhatom és sajnáltathatom magam, mert „jaj én szegény, már megint egyedül vagyok”, mert „nem értékeltek annyira, mint amennyit tiszta valómban érek”.
witch.jpg
De mégis kérdem Én: És azt ki ítéli meg, Én mit érek? Mert szerintem sokat.
De ez szubjektív.
 
„Van, akinek csak egy név vagyok,
Egy listán csak betűk és halmazok.      
Van, akinek a legjobb barát voltam, vagy vagyok,
És lehetek az is, amiről még magam sem tudok.
Valakinek az exe; a vágya,
Vagy féltékenységének tárgya.
De lehetek Én maga a bűn, a fertő,
Mi lidérces álmokból tör elő
Hát mond! Neked Én mégis mi vagyok?
Jó lenne tudni, olykor mivé is válhatok.”
 
 Tudom… tudom… gyakran sárkány is voltam.
De valahogy nem éreztem úgy sosem, hogy alaptalan.
Mint mindannyian. Én is. Én is azt hittem, minden csak úgy lehet, és kizárólag úgy van jól, ahogyan én vélem. És ezzel valamelyest még ma is így vagyok.
Inkább én rontsak el valamit; miattam menjen tönkre, minthogy csak nézőként vegyek részt az előadáson.Sokszor okozott ez galibát. Volt olyan is, mikor elfojtott hanggal csak tűrtem, s egy cigarettát szorongatva ajkaim között, vártam, hogy múljon a kényszer… miszerint felállnék és fújjogva zavarnám meg a színész által közvetített tragikomédiát. 
 
Azóta néhány dolog megváltozott:
-          Nem dohányzom.
-          És nem járok előadásokra sem.
 
Ha mégis, egyszerűen csak felállok a műsorszünetben. És hazasétálok. Mert ez vagyok Én. Hol ilyen, hol olyan. De mégis következetes, még ha mások nem is így látják. Hiszen mindennek megvannak az okai, miértjei és alanyai. Sokismeretlenes egyenlet ez. De mindig van válasz. Vannak, akik nem tudják és vannak, aki nem akarják megfejteni. És vannak, akik azt mondják, „nincs rá okom.” Pedig ok, az mindig van.
 
„ Mert ok, na, az mindig van, hol valós, hol vélt,
 Néha csak egyszerűen butaság, vagy női szeszély. „
 
De ok… az mindig van. Az, hogy én nem vagyok hajlandó tovább az autópályán száguldozni vele nagyvárostól még nagyobbig, annak is meg van az oka. Pedig szeretem a sebességet, a nyüzsgő központokat is.
De Én mégis… Mégis inkább egy kedves kis farm felé venném az irányt.
 
 images.jpg
Egy a bökkenő…
…nála a kormány.
Utas vagyok csak. S míg az egyre távolodó barátságos kis tanyákat ámulom, Ő csak a legközelebbi benzinkutat fürkészi. Néha lát egy őzikét is. És megjegyzi: „Legközelebb ide kellene jönnöm vadászni!” Na, szép mondhatom! Én szelídíteném, ő meg végezne vele.  
Így mentük el az álmaink mellett. Te az enyém, én a tied mellett. És már csak a csillogó kaszni tart össze minket. Hát el kellett hagyjalak, bocsáss meg… a saját életem fölött újra átvettem az irányítást.
poggyász.jpgvezetés.jpg 
„Megannyi lázító, vihart kavaró vitán túl,
Már nem a kompromisszumokon múlt.
Egymást poggyásznak nézve, csak ültünk,
Ez szándékos volt. Nem pedig elvesztünk.
Nem tudtuk hova jutunk. Nem vettünk róla tudomást,
Az ösztön hajtott minket. S elhagytuk egymást.
Választottál egy ösvényt, s én egy másikat,
Bár párhuzamos volt, ellenkező irányba haladt.
Így jártam veled…
És mégis nélküled.
Hol kézen fogva, karolva,
Hol egymástól fényévekre taszítva.
Idegen vagy.
Már az is maradsz.
Mondjam, hogy "valami" idővel elmúlt?
Nem lehet, ha az a „valami” sosem dúlt.”
 

 folyt. köv.

Szólj hozzá!


2010.02.16. 23:34 BoncoldA

A Férfi és a Nő

A Férfi és a Nő...


  Milyen is egy igazi Nő, vagy egy igazi Férfi? Jó kérdés. Vajon egy nőt mi tesz Nővé? És egy férfi mitől lesz Férfi? Alapvetően mindenkinek mást jelentenek ezek a kifejezések. Természetesen nekem is meg van a saját véleményem. Gyakran elég, ha valaki jól néz ki és egyesek máris Adoniszi vagyVénuszi titulusba emelik. Szerintem ennél azért egy kicsit több kell. Persze a külsőségek is épp olyan fontosak, mert ne mondja nekem senki, hogy úgy megy oda ismerkedni egyik ember a másikhoz, hogy: „De szép lelked van!”. Szóval, igen, fontos hogy az illető adjon magára, de ez megint csak ízlés dolga. Attól hogy szép, még lehet rettentő ostoba, felvállalhatatlan, vagy épp savval sem levakarható vignetta. Szerintem mindenkinek volt „szerencséje” ilyen alakokhoz. Azt hiszem az az igazán fontos, hogy valamiféle személyre szabott ideálnak feleljen meg az adott személy, ami miatt a továbbiakban úgy beszélhet róla, hogy „a Nő” vagy „a Férfi”.

Valójában nincs is sok különbség Nő és Férfi között, hiszen gondoljunk csak bele, mind a két esetben valaki olyanról beszélünk, akire fel lehet nézni. Lényegében a továbbiakban beszélhetnénk róluk gyűjtőfogalomban is: az Ember. Aki intelligens, de nem kérkedik vele. Mert ugye ismerünk néhány, ilyen estre tökéletesen ráhúzható szösszenetet, pl.: „Nem mindegy, hogy egy okos ember hülyéskedik, vagy egy hülye okoskodik”. Pedig nem is olyan éles a választóvonal a kettő között. Vagy aki büszke arra, amije van, de nem kihívó. Ez pedig sok esetben csak attól függ, hogy az egyén saját erejéből jutott e odáig ahol tart, vagy apuci anyuci a popsija alá tolta a dolgokat. Ugyanis messziről szaglik az a lenyűgözően magas szintre fejlesztett beképzeltség, ami az utóbbiakra jellemző. Ezt azonban nem szabad összetéveszteni az egoizmussal vagy az önbizalommal. Ez utóbbi önmagában nem szorul magyarázatra, általánosságban véve csak előny, ha valaki rendelkezik vele. Viszont, aki beképzelt az többnek hiszi magát, mint ami valójában, míg az egoizmus csupán az én központúság mértékének kifejezésére szolgáló szavak egyike és nem hordozza magában, hogy az illetőnek önértékelési problémái lennének. Ha valaki tudja értékelni amije van, bár büszke rá, nem fog vele dicsekedni, mert nem veszi természetesnek. Csak tudja hova tegye magát. Valahogy így működik ez a párkapcsolatok terén is. Mikor van valakink, akire büszkék vagyunk, mutogatnánk, de nem visszük túlzásba, mert félünk, hogy elveszítjük, hiszen tisztán látjuk, milyen ajándékot őrzünk. Vagy vegyük csak a megbízhatóságot, ez is éppúgy fontos Nőnél és Férfinál is. De folytathatnám a felsorolást még számtalan kifejezéssel, mint őszinteség, lojalitás, empátia, vagy csak legyen megértő, kedves, hiteles, vagy kreatív, talpraesett és érezzük mellette biztonságban magunkat. De néha elég az is, ha csak épp annyira bolond, mint mi.

Most is, mint sok más élethelyzetben az embernek könnyebben ugranak be negatív kifejezések, hogy milyen ne legyen az Ember, Nő vagy Férfi. De gyakran attól, hogy tudjuk, mit utálunk , még nem biztosíték arra, hogy felismerjük azt is, amit szeretünk. Gondoljuk végig tiszta fejjel, nálunk mik élveznek prioritást. Nem kell tökéletesnek lennie, elég hogy „csak” legyen nyitott a haladásra, a fejlődésre. Elvégre egy igazi Nő sem biztos, hogy el tudja végezni a tipikus sztereotípiáknak megfelelő „női” munkákat, de szándékában áll és feltalálja magát. Mint ahogy lehet, hogy egy férfi sem tud villanyt szerelni, de nem esik kétségbe, ha sötétségbe borul a lakás.

 

Egy Férfi annyiban különbözik talán a Nőtől, hogy erős kezével átkarolva menedéket nyújt a Nőnek, mint egy erőd, ami megvédi törékeny testét a gyötrelmektől, míg a Nő akár csak egy puha, meleg takaró, hozzásimulva a Férfi törékeny lelkét óvja meg.

 

Mikor egy Nő egy Férfi mellett sétál az utcán, azt érezi, hogy könnyedén át tudná ölelni az egész világot, mert megbecsülik egymást és oda-vissza alapon működik a kapcsolatunk.

 

Szólj hozzá!


2010.02.15. 22:37 BoncoldA

Az Önzőség...

Az Önzőség

 

 Az önzőségről sokan sokféleképp vélekednek. Általában az ilyen kifejezéseket, mint az önzőség vagy a számítás negatív köntösbe bújtatjuk. Ezek hallatán elsőre rögtön valami nagyon rossz érzés keríti hatalmában az embert. De miért? Nem feltétlenül rossz dolgok ezek. Be kellene végre lássuk, mindig ezek irányítanak minket. Az evolúció így alakította ki az Embert. Életünk minden percét ezek a „negatív” tényezők befolyásolják. Hiszen, ha döntést kell hoznunk bizonyos szituációkban, akkor mindig azt az opciót választjuk, amelyiket leginkább magunkénak vélünk, amivel azonosulni tudunk, és amelyikkel a legjobban kerülünk ki az adott helyzetből. Hát mi ez, ha nem önzőség? És mivel maga a lét döntések sorozatából áll, amit saját céljainknak megfelelően hozunk meg, akkor mégiscsak mindenki alapvetően önző és számító. Még akkor is, ha jó szándékból lemondunk valamiről másnak a javára, hiszen azért tesszük, mert mi attól jobban érezzük magunkat, nem? Ha segítségünket kérik, és tudunk segíteni, segítünk. Csak azért mert jobb embernek érezzük magunkat tőle. Megint csak önzőségből cselekedtünk. Mert ez pont annyira jó nekünk is, mint annak, akinek segítő kezet nyújtunk. A létezésünk alapvető magatartásformája az önzés. Fogadjuk el!

  Persze ki kell kötnünk, hogy nem mindegy hogyan visszük véghez akaratunkat, hogy az önzőségnek melyik formáját műveljük. Akikkel nem értek egyet, azok a „tipikus” nők és férfiak, akik az előrejutásuk érdekében, céljaik megvalósítására más embereken átlépnek, kihasználják őket. És az igazi probléma nem is itt kezdődik, mert ahogy mondani szokták: „akit ki lehet használni, azt ki is kell használni”. Hiszen maga a tény, még nem is olyan szörnyű, ha mindezt úgy tesszük, hogy a másikat nem verjük át vele. Ha nem hazudjuk a szemébe, hogy nekünk nem az a fontos, hogy mit érhetünk el általa, mellette vagy vele, hanem ő.  Amennyiben az ember őszintén elő mer állni a farbával, akkor ezzel megadja a másiknak a lehetőséget arra, hogy eldöntse, él e a helyzettel, és neki megéri e. Persze ez esetben már nem is használjuk ki a másikat, csupán kompromisszumokkal egy kölcsönös szimbiózist teremtünk. Nem így lenne fair? Hiszen nézzünk csak magunkba! Minket hányan használtak már ki? Nagyon sokan, és máris nem negatív emlékeink lennének, ha ezek az emberek előre közlik velünk a szándékukat. Ha megadták volna az esélyt, a döntés jogát, az őszinteséget. Persze erre sokan mondhatják, hogy „de hát akkor bele se ment volna”. Igen, lehet. De sose tudhatjuk. Mivel olyan sokfélék vagyunk, és oly sokféleképp látjuk a világot, miért vesztegetnénk az időnket olyanokra, akik nem hasonlóak hozzánk? Nem az a célunk, hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akik megértenek? Akiknek nem kell túlmagyarázni a dolgokat, akik fél szavakból is tudják, mire gondolunk, és nem fognak csúnyán nézni, ha valamit nem az ő akaratuk szerint cselekszünk, legfeljebb csak megkérdezik miért. És elfogadják a válaszod, még akkor is, ha nem értenek vele egyet, mert így tartják tiszteletben a személyedet. Mindenesetre, ha összefoglaljuk a lényeg az, hogy igen is önző, számító faj vagyunk, nem fáj ez nekünk, és ha okosan és mindenekelőtt őszintén csináljuk másnak se.

 Az őszinteség szerintem mindenek felett áll. Nem osztom azt a nézetet, hogy „amiről nem tudsz, az nem fáj”. Hát már megbocsáss, de hadd döntsem én el, hogy fáj-e vagy nem. És amennyiben fáj, hát had fájjon, de ne tudjanak többet vad idegenek az Én életemről, mint szerény személyem, aki elvileg éli. Példának okáért, ha „a Kedves” megcsal, és nem tudsz róla, attól neked jobb? Ha igen akkor dugd csak homokba a fejed, nem én foglak elítélni hidd el! Csak nem látom értelmét, annak, ha embertársainkat nemtől, kortól, és emberi kapcsolatoktól függetlenül megalázzuk. Mert ez az… megalázó. Inkább fájjon, minthogy becsapva érezzem magam. Bár azt azért szögezzük le, hogy szerintem nem mindegy, hogy egyszer eltévelyedik az illető, vagy viszonya van valakivel. Mert míg az előbbi megesik, az utóbbi már az undorító kategória. Ha „csak” egyszer lép félre, vagy legyünk reálisak …. egy nővel csak egyszer lép félre, addig bizonyos esetekben megbocsájtható, hiszen amíg melleted fekszik és veled kel, addig csak egy kis botlás, mert emberek vagyunk és hibákat követünk el. Ahogy az egyik kedvenc filmemben is elhangzik:

„- Nem akarok hibát elkövetni, Gerry.
- Akkor sajnos rossz fajba születtél, édes.”

(P.S. I Love You)

  Egy szó, mint száz, ha a fickód görény, és viszonyt folytat keményíts be te is. Ha nem volt gerince elmondani, és máshonnan kell megtudnod, hiszti helyett….. old meg kicsi, nagylány vagy, és tégy olyat, amire örök életében emlékezni fog. Az ilyet ki kell csinálni!!!!!!!!!!!!!! Ha már ezt tette veled, és te se fogod e miatt elfelejteni soha, hát tégy te is olyat, amit még biztos nem élt át, hogy belé égjen a lényed. Persze csak kulturáltan, hadd lássa különb vagy nála! És ne feledd olyan, hogy a „cserébe visszacsalom” NEM MŰKÖDIK, ILYEN NINCS!!! Ne alázd meg magad…. Nő vagy, és okosabb ennél….

Nézzünk egy kínos szituációt: Ha nem tudsz a dologról és odajön hozzád „a Dög” (a rivális beceneve), és a képedbe vágja, hogy „a Kedves” nála vigasztalódik, persze, hogy köpni nyelni sem tudsz majd. És ezzel már el is érte a célját, megalázott és fitogtatja az erejét, hogy többet tud, mint te. Pedig közel se, épp csak van EGY dolog, amiről ő tud, te meg nem. De te meg ezer és egy olyan dolgot tudsz a párodról, amit ő nem. Akárhogy is nézzük, a mérleg nyelve mindig a „társ” oldalára billen. Persze, ha az ilyen kínos szituációk elkerülhetők, miért ne kerülnék el, nem? És hogy hogyan? Egyszerű, először is ne féljünk a fájdalomtól, a tudás hatalom, ezt már sok okos megmondta. Miután tudsz róla, már csak el kell döntened, akarod e még az illetőt „a Kedves” titulusban látni, vagy inkább költözzön melegebb éghajlatra…. és itt nem a Bermudákra gondolok, hanem annál egy kicsit ördögibb helyre.  Látod itt már a te kezedben lesz a döntés. Amennyiben neked így is megéri fenntartani azt a kapcsolatot, akkor tedd azt. Mérlegeltél és a Te döntésed! Nincs mit tenni, mit várni „a Dög” színjátékát, és felkészülni. Viszont akkor máris más lesz a szereposztás. Itt van néhány ütős verzió, csak tudni kell, hogy kivel állsz szemben. Soha nem szabad lebecsülni az ellenfelet, csak egyszerűen jobbnak kell lenni. És még egyszer nyomatékosítanám, hogy „balesetek” megesnek… persze valamiért a férfiakkal többször, de ez van. Viszont a viszony az más tészta…… az háború. „A Dög” ez esetben persze a viszonyban részt vevő kapcsolaton kívülálló nőre vonatkozik. Harcra fel hölgyeim!!! De ne feledjük, nem a pasiért küzdünk, mert az menjen, ha akar, vissza se nézzen. Majd jön másik, mert mindennél van jobb…

Az első a lehető legrosszabb, ha nem tudsz róla, „a Dög” odajön, kitálal….  

„- A férjeddel nagyon jól szórakoztunk múltkor, tudod, azon a 3napos üzleti tárgyaláson.”

Mire te:„- de hát egy hétig odavolt…….”

Erre „a Dög”: „oooops…. bocsikaaaa….”

És azt hiszi már végzett is. Ugye milyen szörnyen szánalmas??? Hát akkor ne hagyd magad, még akkor sem, ha meglep. Mondhatod, hogy :

„-igen mesélte milyen nehéz volt visszafojtania a röhögést, hogy bedőltél neki”

 vagy „- persze mesélte, meg is akartuk már kérdezni, csak nem mertük neked szóba hozni, hogy legközelebb, ha nem zavar én is beszállnék?!”

Persze ehhez mosolyogni is kell!!! Jelenetet nem szabad rendezni, hiszen nem „a Dög” tehet arról, hogy egy ilyen féreggel hozott össze az élet, aki nem értékel.  Te csak légy természetes, álmosolyt erőltetve az arcodra és pofátlanul, csípőből lökj oda neki valami letaglózót, hogy fusson mind a kettő olyan messzire amennyire csak tud. Elvégre megérdemlik egymást. Te pedig diadalittasan lépj ki a képből, mintha nem is fájna. Pedig fájni fog, nagyon…. szinte bele is halsz…. De ne feledd, amíg van benned tartás és becsület, addig Nő vagy, és egy igazi Nő boldogságra született, nem arra hogy feladva önmagát a szánalmas hímneműek szolgálatába álljon. Mert az ilyen ember nem Férfi, az nem ott kezdődik, hogy fütyivel a lába közt született. Amíg nincs gerince addig csak hímnemű….. Persze a Nő sem itt kezdődik….

Folyt. köv.

 

Szólj hozzá!


2010.02.14. 23:24 BoncoldA

Az Első...

Sztereotípia


 Sziasztok!

Sokat gondolkodtam rajta érdemes e blogot írnom, hiszen annyi van manapság és belátom, nem nagyon rajongom a tucatcikkekért. És ugye sose tudni, hogy amibe az ember oly sok energiát öl bele kamatozik e. Vajon lesz, akit érdekel, fogják olvasni, ha nem akkor meg minek írom ugyebár?  De legkedvesebb barátnőm rávezetett, hogy miért ne? Nem veszíthetek vele semmit és igaza van. Szóval már csak egy téma kellett, amiről érdemben tudok beszélni. Hát nem kellett sokáig agyalnom rajta mi is az, ami érdekelhet másokat és van is mondanivalóm róla…. természetesen a férfiak és nők viszonya, hát mi más ugye?

Viszont nem kizárólag e témát fogom érinteni, mivel amolyan ötletbörze szerűen ki-kivesézek egy-egy sztereotípiát, vagy csak az éppen aktuális hangulatomnak megfelelő stílusban írok majd az élet olyan furcsa történéseiről, amik miatt az lettem aki. Vannak, akiket ez nem érdekel majd, akkor ők ne olvassák az írásaimat. Lesznek olyanok is, akik nem értenek majd velem egyet, hát nem is az a célom, hogy megtérítsem a világot. Csupán szeretném megosztani gondolataimat másokkal…. Hátha magatokra ismertek, vagy talán erőt meríthettek belőle. És uraim…. az írásaimmal nem akarlak megbántani titeket, hiszen általánosításaimmal párhuzamba állítom azt is, hogy vannak kivételek…. csak én még nem találkoztam velük. De hallottam róla, hogy az ismerősömnek az egyik jó barátjának a féltestvérének az édes bátyjának a 20. unokatestvérének a legjobb barátja az ilyen….. Az első sztereotípia, amit oly sokszor vágtak már az én fejemhez is, és nem értek vele egyet, -gondolom megannyi kedves nőtársammal egyetemben, hogy „a nők k..rvák”, ha nem élnek éppen önmegtartóztató zárdai életet. A férfiak bezzeg büszkén mutogathatják trófeáikat, kérkedhetnek újonnan begyűjtött prédáikkal, míg mi leszegett fejjel folytjuk vissza emlékeinket, csak azért mert a mai „túlfejlett” társadalmunk még mindig nem képes elfogadni, igen nekünk is jár egy kis Élet. És hogy itt most egy kis sablonnal éljek: „Az életet élni, nem nézni jó!” Hiszen milyen butaság titkolni a múlt tetteit, nem? Elvégre az átélt tapasztalataink miatt vagyunk azok, akik vagyunk, lehettek azok szörnyűek, vagy épp felemelően csodálatosak. Minden egyes pofon után fel kellett állnunk valahogy, és mivel itt vagyunk még, sikerült. Miért ne lehetnénk rá büszkék? És még a borzasztó élményekből is csak nyertesen kerülhet ki az ember, ha van kellő önismerete, önkritikája és megvan benne a szándék a fejlődésre. Hát lányok, nők, asszonyok HAJRÁ!!!!!

 

Ugyan kit érdekel, mit mondanak azok a férfiak, akik slamposan, kopaszon és pocakosan is képesek úgy végigvonulni az utcán, hogy meggyőződésük mindenki őket akarja. Tegyék is, szívük joga….. Nem áll szándékomban megbántani senkit, sőt irigylem őket, amiért ekkora önbizalommal lettek megáldva. De akkor nekünk miért is kéne visszafognunk magunkat? Miért ne tehetnénk azt, amihez kedvünk van? Hát nem úgy lenne fair, ha olyan világban élnénk, ahol mindenki azt tehetné, amit szeret és ezzel nem bánt meg senkit? Márpedig ne felejtsük el, hogy a világ olyan, amilyenné mi formáljuk. Hát akkor azt mondom: formázzuk kedvünkre!!! Persze azért nem árt tisztában lennünk vele, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni, ebből következik, hogy bizony vannak, akiket életünk során megbántunk. Sajnálatos tény, de ez van, nem kell tragikusan felfogni. Elvégre minket is hány százszor vehettek volna már semmibe, és talán vettek is. De ez megint csak nem a mi szegénységi bizonyítványunk, ez nem a mi jellemünket csorbítja, csak ezáltal is egyértelműbbé válik, hogy különbözőek vagyunk. Így színes az élet, milyen unalmas lenne, ha mindenki ugyanúgy gondolkodna, ugyanúgy érezne, és ugyanúgy cselekedne ugyanolyan szituációkban. Azt nem tudjuk befolyásolni mások mit gondolnak, mondanak rólunk vagy mit cselekednek ellenünk. És mivel mindig lesznek olyanok akik „okosabbak, szebbek, jobbak”, hát tegyünk róla, hogy a mi értékeink ne legyenek összehasonlíthatók az „átlaggal”. Legyünk különlegesek! És akkor nyert ügyünk van, persze sokan nem fognak érte szeretni, de amondó vagyok, ők inkább ne is szeressenek. Szeressenek olyan emberek, akik hasonlóak hozzánk. Mindenki éljen úgy, ahogyan neki megfelel, a saját értékrendje szerint és ne akarjon egyetlen skatulyába se tartozni, csak azért mert az csillogóbb, pompásabb, menőbb vagy csak azért, mert többen vannak. Ha viszont egy adott skatulyát magáénak érez és kielégíti mindennemű igényét és kíváncsiságát, akkor viszont vállalja büszkén: Igen, én ilyen vagyok! Nem baj az sem, ha valakinek nincs kimeríthetetlen tudásszomja, vagy nem érdeklik az élet nagy összefüggései. Ők ilyenek, ettől még a saját értékrendjükben ők lehetnek nagyszerű emberek, csak mások. El kell fogadni, nem vagyunk egyformák, nem lehet csak azért utálni valakit, mert „más”, elvégre akkor minket is utálni kéne, nem? Mert ugyan ki mondja meg mi a normális. Csakis mi magunk. Persze az élet hoz néha olyan érdekes helyzeteket, amikor könnyelműen „lehülyézünk” másokat… de hát ilyen az ember, sokszor az érzelmei, indulatai irányítják és ez így van rendjén. Mindenesetre nem árt az sem, ha helyén van az eszünk. Azok, akik meg mindennemű emóciótól megfosztják magukat és tudatosan úgy élnek, hogy elnyomják érzelmeiket, hát… azokat nem értem. Mert ha valóban elfojtják magukban ezeket a dolgokat, akkor nem lehetnek önmaguk, és ezért sajnálom őket, hogy nincs elég erejük és bátorságuk felvállalni igazi énjüket. Persze akik valóban, lényükből fakadóan élnek eszerint, azok tegyék! Nekik biztos jó, elvégre, ha nem éreznék így jól magukat nem lennének ilyenek, mert lássuk be, az ember egy önző faj. Önző érdekek irányítanak minket minden percben, nem fáj ez nekünk. Gondoljunk csak bele… a világra is úgy születünk, hogy már eleve önzők vagyunk. Az életben maradásunk múlik rajta. Csak nem mindegy, hogy az önzőségnek milyen formáját űzzük….

Folyt. köv.

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása