Az Önzőség

 Az önzőségről sokan sokféleképp vélekednek. Általában az ilyen kifejezéseket, mint az önzőség vagy a számítás negatív köntösbe bújtatjuk. Ezek hallatán elsőre rögtön valami nagyon rossz érzés keríti hatalmában az embert. De miért? Nem feltétlenül rossz dolgok ezek. Be kellene végre lássuk, mindig ezek irányítanak minket. Az evolúció így alakította ki az Embert. Életünk minden percét ezek a „negatív” tényezők befolyásolják. Hiszen, ha döntést kell hoznunk bizonyos szituációkban, akkor mindig azt az opciót választjuk, amelyiket leginkább magunkénak vélünk, amivel azonosulni tudunk, és amelyikkel a legjobban kerülünk ki az adott helyzetből. Hát mi ez, ha nem önzőség? És mivel maga a lét döntések sorozatából áll, amit saját céljainknak megfelelően hozunk meg, akkor mégiscsak mindenki alapvetően önző és számító. Még akkor is, ha jó szándékból lemondunk valamiről másnak a javára, hiszen azért tesszük, mert mi attól jobban érezzük magunkat, nem? Ha segítségünket kérik, és tudunk segíteni, segítünk. Csak azért mert jobb embernek érezzük magunkat tőle. Megint csak önzőségből cselekedtünk. Mert ez pont annyira jó nekünk is, mint annak, akinek segítő kezet nyújtunk. A létezésünk alapvető magatartásformája az önzés. Fogadjuk el!

  Persze ki kell kötnünk, hogy nem mindegy hogyan visszük véghez akaratunkat, hogy az önzőségnek melyik formáját műveljük. Akikkel nem értek egyet, azok a „tipikus” nők és férfiak, akik az előrejutásuk érdekében, céljaik megvalósítására más embereken átlépnek, kihasználják őket. És az igazi probléma nem is itt kezdődik, mert ahogy mondani szokták: „akit ki lehet használni, azt ki is kell használni”. Hiszen maga a tény, még nem is olyan szörnyű, ha mindezt úgy tesszük, hogy a másikat nem verjük át vele. Ha nem hazudjuk a szemébe, hogy nekünk nem az a fontos, hogy mit érhetünk el általa, mellette vagy vele, hanem ő.  Amennyiben az ember őszintén elő mer állni a farbával, akkor ezzel megadja a másiknak a lehetőséget arra, hogy eldöntse, él e a helyzettel, és neki megéri e. Persze ez esetben már nem is használjuk ki a másikat, csupán kompromisszumokkal egy kölcsönös szimbiózist teremtünk. Nem így lenne fair? Hiszen nézzünk csak magunkba! Minket hányan használtak már ki? Nagyon sokan, és máris nem negatív emlékeink lennének, ha ezek az emberek előre közlik velünk a szándékukat. Ha megadták volna az esélyt, a döntés jogát, az őszinteséget. Persze erre sokan mondhatják, hogy „de hát akkor bele se ment volna”. Igen, lehet. De sose tudhatjuk. Mivel olyan sokfélék vagyunk, és oly sokféleképp látjuk a világot, miért vesztegetnénk az időnket olyanokra, akik nem hasonlóak hozzánk? Nem az a célunk, hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akik megértenek? Akiknek nem kell túlmagyarázni a dolgokat, akik fél szavakból is tudják, mire gondolunk, és nem fognak csúnyán nézni, ha valamit nem az ő akaratuk szerint cselekszünk, legfeljebb csak megkérdezik miért. És elfogadják a válaszod, még akkor is, ha nem értenek vele egyet, mert így tartják tiszteletben a személyedet. Mindenesetre, ha összefoglaljuk a lényeg az, hogy igen is önző, számító faj vagyunk, nem fáj ez nekünk, és ha okosan és mindenekelőtt őszintén csináljuk másnak se.

 Az őszinteség szerintem mindenek felett áll. Nem osztom azt a nézetet, hogy „amiről nem tudsz, az nem fáj”. Hát már megbocsáss, de hadd döntsem én el, hogy fáj-e vagy nem. És amennyiben fáj, hát had fájjon, de ne tudjanak többet vad idegenek az Én életemről, mint szerény személyem, aki elvileg éli. Példának okáért, ha „a Kedves” megcsal, és nem tudsz róla, attól neked jobb? Ha igen akkor dugd csak homokba a fejed, nem én foglak elítélni hidd el! Csak nem látom értelmét, annak, ha embertársainkat nemtől, kortól, és emberi kapcsolatoktól függetlenül megalázzuk. Mert ez az… megalázó. Inkább fájjon, minthogy becsapva érezzem magam. Bár azt azért szögezzük le, hogy szerintem nem mindegy, hogy egyszer eltévelyedik az illető, vagy viszonya van valakivel. Mert míg az előbbi megesik, az utóbbi már az undorító kategória. Ha „csak” egyszer lép félre, vagy legyünk reálisak …. egy nővel csak egyszer lép félre, addig bizonyos esetekben megbocsájtható, hiszen amíg melleted fekszik és veled kel, addig csak egy kis botlás, mert emberek vagyunk és hibákat követünk el. Ahogy az egyik kedvenc filmemben is elhangzik:

„- Nem akarok hibát elkövetni, Gerry.
- Akkor sajnos rossz fajba születtél, édes.”

(P.S. I Love You)

  Egy szó, mint száz, ha a fickód görény, és viszonyt folytat keményíts be te is. Ha nem volt gerince elmondani, és máshonnan kell megtudnod, hiszti helyett….. old meg kicsi, nagylány vagy, és tégy olyat, amire örök életében emlékezni fog. Az ilyet ki kell csinálni!!!!!!!!!!!!!! Ha már ezt tette veled, és te se fogod e miatt elfelejteni soha, hát tégy te is olyat, amit még biztos nem élt át, hogy belé égjen a lényed. Persze csak kulturáltan, hadd lássa különb vagy nála! És ne feledd olyan, hogy a „cserébe visszacsalom” NEM MŰKÖDIK, ILYEN NINCS!!! Ne alázd meg magad…. Nő vagy, és okosabb ennél….

Nézzünk egy kínos szituációt: Ha nem tudsz a dologról és odajön hozzád „a Dög” (a rivális beceneve), és a képedbe vágja, hogy „a Kedves” nála vigasztalódik, persze, hogy köpni nyelni sem tudsz majd. És ezzel már el is érte a célját, megalázott és fitogtatja az erejét, hogy többet tud, mint te. Pedig közel se, épp csak van EGY dolog, amiről ő tud, te meg nem. De te meg ezer és egy olyan dolgot tudsz a párodról, amit ő nem. Akárhogy is nézzük, a mérleg nyelve mindig a „társ” oldalára billen. Persze, ha az ilyen kínos szituációk elkerülhetők, miért ne kerülnék el, nem? És hogy hogyan? Egyszerű, először is ne féljünk a fájdalomtól, a tudás hatalom, ezt már sok okos megmondta. Miután tudsz róla, már csak el kell döntened, akarod e még az illetőt „a Kedves” titulusban látni, vagy inkább költözzön melegebb éghajlatra…. és itt nem a Bermudákra gondolok, hanem annál egy kicsit ördögibb helyre.  Látod itt már a te kezedben lesz a döntés. Amennyiben neked így is megéri fenntartani azt a kapcsolatot, akkor tedd azt. Mérlegeltél és a Te döntésed! Nincs mit tenni, mit várni „a Dög” színjátékát, és felkészülni. Viszont akkor máris más lesz a szereposztás. Itt van néhány ütős verzió, csak tudni kell, hogy kivel állsz szemben. Soha nem szabad lebecsülni az ellenfelet, csak egyszerűen jobbnak kell lenni. És még egyszer nyomatékosítanám, hogy „balesetek” megesnek… persze valamiért a férfiakkal többször, de ez van. Viszont a viszony az más tészta…… az háború. „A Dög” ez esetben persze a viszonyban részt vevő kapcsolaton kívülálló nőre vonatkozik. Harcra fel hölgyeim!!! De ne feledjük, nem a pasiért küzdünk, mert az menjen, ha akar, vissza se nézzen. Majd jön másik, mert mindennél van jobb…

Az első a lehető legrosszabb, ha nem tudsz róla, „a Dög” odajön, kitálal….  

„- A férjeddel nagyon jól szórakoztunk múltkor, tudod, azon a 3napos üzleti tárgyaláson.”

Mire te:„- de hát egy hétig odavolt…….”

Erre „a Dög”: „oooops…. bocsikaaaa….”

És azt hiszi már végzett is. Ugye milyen szörnyen szánalmas??? Hát akkor ne hagyd magad, még akkor sem, ha meglep. Mondhatod, hogy :

„-igen mesélte milyen nehéz volt visszafojtania a röhögést, hogy bedőltél neki”

 vagy „- persze mesélte, meg is akartuk már kérdezni, csak nem mertük neked szóba hozni, hogy legközelebb, ha nem zavar én is beszállnék?!”

Persze ehhez mosolyogni is kell!!! Jelenetet nem szabad rendezni, hiszen nem „a Dög” tehet arról, hogy egy ilyen féreggel hozott össze az élet, aki nem értékel.  Te csak légy természetes, álmosolyt erőltetve az arcodra és pofátlanul, csípőből lökj oda neki valami letaglózót, hogy fusson mind a kettő olyan messzire amennyire csak tud. Elvégre megérdemlik egymást. Te pedig diadalittasan lépj ki a képből, mintha nem is fájna. Pedig fájni fog, nagyon…. szinte bele is halsz…. De ne feledd, amíg van benned tartás és becsület, addig Nő vagy, és egy igazi Nő boldogságra született, nem arra hogy feladva önmagát a szánalmas hímneműek szolgálatába álljon. Mert az ilyen ember nem Férfi, az nem ott kezdődik, hogy fütyivel a lába közt született. Amíg nincs gerince addig csak hímnemű….. Persze a Nő sem itt kezdődik….

Folyt. köv.