Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

HTML

Hirdetés

BoncoldA

A blogom az élet apró-cseprő dolgairól, vagy éppen hatalmas felfedezéseiről szól az önismeret tengerén egy két érdekes story-val fűszerezve.Jó utat! :)

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

2012.01.13. 22:01 BoncoldA

Ha egy férfi igazán szeret...


Ha egy férfi igazán szeret


Honnan tudjuk, milyen, amikor egy férfi igazán szeret?
Vajon abból, hogy elhalmoz minket minden földi jóval és isteni mannával?
Vagy talán máshogy érinti testünk, szinte mintha a lelkünket babusgatná?
Lehet, hogy akkor szeret igazán, mikor feláldoz magából valamit érted?
Vagy amikor kérlelőn tekint rád csókot remélve?

Amikor bújik, pedig nem is szokott? Amikor azt mondja, igazán szeret? Amikor vacsival vár haza? Ha befejezi a félbehagyott feladataidat? Vagy ha bocsánatot kér? Esetleg, ha egy fáradt nap után kiszolgál. Néha talán akkor, mikor csak egyszerűen békén hagy és nem nyaggat.


Lehet. De mégis, a legtöbben nem is gondolkodunk el rajta, hisz olyan evidens. Pont olyan alapvető, hogy lányos zavarunkban nem is tudunk rá mit felelni. Ekkor hirtelen előásunk valami ósdi közhelyet, melyet díszes köntösbe bújtatnánk, de leginkább csak valami szürke agyonhasznált rongyot kapunk le tekervényeink felszínes, poros polcairól. És egyszerűen csak ezt feleljük: „Látom a szemében."
És Te Jó Ég! Hányan áltatjuk magunkat ezzel.
De az is megeshet, hogy tényleg így van. Netán onnan tudhatjuk, hogy nem tesz szóvá szemet szúró dolgokat? Mint hajszál a lefolyóban... Mit hajszál, egy frászt!
Hajzuhatag!!! Ismerős hölgyeim, ugye? Mégis sokkal inkább valószínű, hogy a képlet jóval egyszerűbb, csak mi bonyolítjuk meg. Szokásunkhoz híven.

...vagy talán nem is tudnak igazán szeretni....

De megeshet az is, hogy csak Te nem látod. A lehetőségek tárháza határtalan.
De akkor mégis honnan tudjuk, milyen, amikor egy férfi igazán szeret?
Hát csajok.... leginkább sehonnan. Nem tudhatod. Érezheted, akarhatod, vagy tudom is én. De tudni nem tudhatod. Ezért következő bejegyzésem nem arról szól, hogy milyen mikor egy férfi igazán szeret. Hanem arról, milyen, amikor nem...

 
 „Milyen érdekes. Vége van. Végre.
Valahogy fáj, de talán mégse.
Megkönnyebbültem.
Bár nehezebb lesz nélküle.
Vagy mégis jobb, mint vele?”
 
Éreztétek már ezeket az érzéseket? Ugye milyen felszabadító és mégis olyan fojtogató? Hát igen… Ilyen, amikor elveszítünk valakit, akit inkább megszoktunk, mint szerettünk.
Nem kell, hogy különösebben jó vagy rossz ember legyen, lehet csupán hétköznapi.
Nem kell, hogy feltétel nélkül boldoggá, vagy mindenáron boldogtalanná tegyen minket… egyszerűen csak van. Illetve volt. Hiszen elmúlt.
Van, akiről csak tőszavakban tudunk beszélni…mint ő. Mármint nekem pl. ő volt. Nem volt fergetegesen nagy szerelem, nem volt vibrálóan érzéki, nem volt feledhetetlenül intenzív sem. De nem volt minden tekintetben unalmas vagy szívszorítóan szomorú sem. Valahogy csak volt. És elmúlt. Űrt hagyva mag után csak messze menekült.
 
„Nem keres válaszokat, nem ígér holnapot,
Hisz a mában is csak alig volt”
– mondhatnám teljes joggal.

Nem cáfolná ő sem. Ez volt ő, és valahogy mégis több… más tekintetben pedig kevesebb.
Az, hogy kit, milyen értékrend alapján ítélünk meg és törünk felette pálcát igen sok körülményen és azok összejátszásán, átfedésén múlik.
Mint esetemben is. Hiszen sajnálhatom és sajnáltathatom magam, mert „jaj én szegény, már megint egyedül vagyok”, mert „nem értékeltek annyira, mint amennyit tiszta valómban érek”.
witch.jpg
De mégis kérdem Én: És azt ki ítéli meg, Én mit érek? Mert szerintem sokat.
De ez szubjektív.
 
„Van, akinek csak egy név vagyok,
Egy listán csak betűk és halmazok.      
Van, akinek a legjobb barát voltam, vagy vagyok,
És lehetek az is, amiről még magam sem tudok.
Valakinek az exe; a vágya,
Vagy féltékenységének tárgya.
De lehetek Én maga a bűn, a fertő,
Mi lidérces álmokból tör elő
Hát mond! Neked Én mégis mi vagyok?
Jó lenne tudni, olykor mivé is válhatok.”
 
 Tudom… tudom… gyakran sárkány is voltam.
De valahogy nem éreztem úgy sosem, hogy alaptalan.
Mint mindannyian. Én is. Én is azt hittem, minden csak úgy lehet, és kizárólag úgy van jól, ahogyan én vélem. És ezzel valamelyest még ma is így vagyok.
Inkább én rontsak el valamit; miattam menjen tönkre, minthogy csak nézőként vegyek részt az előadáson.Sokszor okozott ez galibát. Volt olyan is, mikor elfojtott hanggal csak tűrtem, s egy cigarettát szorongatva ajkaim között, vártam, hogy múljon a kényszer… miszerint felállnék és fújjogva zavarnám meg a színész által közvetített tragikomédiát. 
 
Azóta néhány dolog megváltozott:
-          Nem dohányzom.
-          És nem járok előadásokra sem.
 
Ha mégis, egyszerűen csak felállok a műsorszünetben. És hazasétálok. Mert ez vagyok Én. Hol ilyen, hol olyan. De mégis következetes, még ha mások nem is így látják. Hiszen mindennek megvannak az okai, miértjei és alanyai. Sokismeretlenes egyenlet ez. De mindig van válasz. Vannak, akik nem tudják és vannak, aki nem akarják megfejteni. És vannak, akik azt mondják, „nincs rá okom.” Pedig ok, az mindig van.
 
„ Mert ok, na, az mindig van, hol valós, hol vélt,
 Néha csak egyszerűen butaság, vagy női szeszély. „
 
De ok… az mindig van. Az, hogy én nem vagyok hajlandó tovább az autópályán száguldozni vele nagyvárostól még nagyobbig, annak is meg van az oka. Pedig szeretem a sebességet, a nyüzsgő központokat is.
De Én mégis… Mégis inkább egy kedves kis farm felé venném az irányt.
 
 images.jpg
Egy a bökkenő…
…nála a kormány.
Utas vagyok csak. S míg az egyre távolodó barátságos kis tanyákat ámulom, Ő csak a legközelebbi benzinkutat fürkészi. Néha lát egy őzikét is. És megjegyzi: „Legközelebb ide kellene jönnöm vadászni!” Na, szép mondhatom! Én szelídíteném, ő meg végezne vele.  
Így mentük el az álmaink mellett. Te az enyém, én a tied mellett. És már csak a csillogó kaszni tart össze minket. Hát el kellett hagyjalak, bocsáss meg… a saját életem fölött újra átvettem az irányítást.
poggyász.jpgvezetés.jpg 
„Megannyi lázító, vihart kavaró vitán túl,
Már nem a kompromisszumokon múlt.
Egymást poggyásznak nézve, csak ültünk,
Ez szándékos volt. Nem pedig elvesztünk.
Nem tudtuk hova jutunk. Nem vettünk róla tudomást,
Az ösztön hajtott minket. S elhagytuk egymást.
Választottál egy ösvényt, s én egy másikat,
Bár párhuzamos volt, ellenkező irányba haladt.
Így jártam veled…
És mégis nélküled.
Hol kézen fogva, karolva,
Hol egymástól fényévekre taszítva.
Idegen vagy.
Már az is maradsz.
Mondjam, hogy "valami" idővel elmúlt?
Nem lehet, ha az a „valami” sosem dúlt.”
 

 folyt. köv.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

http://boncolda.blog.hu/api/trackback/id/tr672329880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.